Együttműködési megállapodás a 10 millió Fa Alapítvánnyal

Egyesületünk 2021. augusztus 17-én együttműködési megállapodást kötött a 10 millió Fa Alapítvánnyal. A 10 millió Fa Pilismaróton helyi képviseletét Hajdú Gabriella fogja ellátni, Égetőné Pintér Bernadett továbbra is külsősként segíti tovább az Alapítvány és az Egyesület ezen munkáját.
Együttműködés célja, hogy az Alapítvány által kitűzött 10 millió fa ültetése szakszerűen megtörténjen, ezzel elősegítve az élővilág sokszínűségének megőrzését és a klímavédelemhez való hozzájárulást. Egyesületünknek bejegyzett civil szervezetként nagyobb lehetősége lesz pályázatokon való részvételre, faültetések megszervezésére, valamint szakértői segítség kérésére.

Településfásítási Program 2021

Egyesületünk a Pilismaróti Önkormányzattal együttműködve, idén már minimum 30 db fával hozzájárul a 10 millió Fa Alapítvány céljának megvalósításához, hiszen sikeresen regisztráltunk az Településfásítási Programba.
A regisztrációt követően 30 db fának az igénylését elfogadták. Az Önkormányzattal történő megállapodás és tulajdonosi hozzájárulás, valamint a Magyar Közútkezelő engedélyének a feltöltése után megnyílt az út a fák őszi szállításához.
A minisztérium most is teljes ültetési csomagot biztosít, amely a nagyméretű földlabdás sorfa mellett annak tárolását, nevelését, szállítását, és az ültetéshez szükséges eszközöket (mint támasztó karó, mulcs és favédő rács) is tartalmazza.

Az igényelt fák ültetési helyei:
6 db platán fa : a kemping területén lévő platán fasor folytatása
3 db királydió: Bajcsy-Zsilinszky út
6 db nagylevelű hárs: Takarékszövetkezet mellett Pataksor u.
6 db nagylevelű hárs: Katolikus temető melletti nyírfa sor folytatása
9 db nagylevelű hárs: Sportcsarnok felé vezető út (egyeztetés alatt, ez még változhat)

Dunapart út fásítása

Egyesületünk tervei között szerepel a Dunapart út két oldalának a beültetése, az elhalt fák pótlása, amire a Magyar Közútkezelő engedélyét megkaptuk. Jelenleg az út mellett lévő szántóföldek tulajdonosainak a felkeresése zajlik a hozzájárulások beszerezése miatt. Az ültetendő fafajtákról még egyeztetések folynak Pilismarót Önkormányzatával.
Ezúton is kérjük, hogy akinek szántóföldje van a Dunai út mentén, a gyorsabb munka érdekében keresse Egyesületünktől Varga Katalint!

Kemping területe

A kempingbe ültetendő szilfák beszerzésével kapcsolatban adományok érkeztek be, amiket nagyon köszönünk! A fák beszerzése ősszel fog megtörténni.

A fák utógondozásának az érdekében Egyesületünk kidolgozza a „ Fogadj örökbe egy fát” programot. Ennek részleteit az ültetés előtt, az ültetési időponttal együtt tesszük közzé!

Ha Ön is szeretne hozzájárulni munkánkhoz csatlakozzon hozzánk! Várunk minden tenni akaró, lelkes tagot Egyesületünkbe!

Ha Ön is hozzá szeretne járulni fásítási programjainkhoz, akkor azt megteheti a
11740054-24062718-00000000 számlaszámra juttatott adománnyal,
közleménybe kérjük feltüntetni: fásítás. Köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük