Kedves Látogató!
Örömünkre szolgál, hogy látogatásával megtiszteli Egyesületünk oldalát! Nekünk, környezetvédőknek össze kell fogni, hogy amennyire csak lehetséges elejét vehessük a további környezetünket károsító beruházásoknak!
A Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület 2021-ben alakult, 10 fővel, Pilismaróton a Dunakanyarban, amelyre a középkor óta Pilis néven hivatkoznak és amely mára az UNESCO Világörökségi pályázat része.
Megalakulásunk egyik kiváltó oka, hogy 2020 nyarán Pilismaróton nyilvánosságra került, hogy külszíni sóderbányát szeretnének nyitni. A helyi lakosság zöme azonnal tiltakozását fejezte ki, amelynek hatására a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a korábban kiadott Környezetvédelmi engedélyt visszavonta.
Sem Pilismaróton, sem a Dunakanyarban nem volt olyan meghatározó, környezetvédelemmel foglalkozó szervezet, amely beleszólhatott volna az előkészítési folyamatba és befolyásolni tudta volna az emberi és természeti környezetre negatív hatást gyakorló önkormányzati döntéseket.
Egy ipari beruházás a Dunakanyarban, nem csak az adott településre van hatással, hanem az egész térségre is. Ezért elhatároztuk egy olyan civil szervezet megalakítását, amelynek működési területe felöleli a Dunakanyar-Visegrádi-hegység-Pilis által határolt területeket.
Egyesületünk lehetőséget szeretne biztosítani a Dunakanyar településein élő (Esztergomtól-Visegrádig, Szobtól-Nagymarosig) emberek számára, hogy hozzánk csatlakozva, hatással lehessenek a környezetüket érintő önkormányzati előkészítő és döntési folyamatokra.
A térségünk az ország legzöldebb és az egyik legcsodálatosabb területe. Szeretnénk, hogy Pilismarót és a Dunakanyar, mint kultúrtáj, első sorban továbbra is az itt élők gyarapodását a természeti értékek megőrzésével és az ésszerű tájgazdálkodással szolgálja.
Jelmondatunk: Vegyük észre, hogy milyen csodálatos helyen élünk!
Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület