Mit tett idáig a DUNAKÉKE?

Kik vagyunk?

Hétköznapi emberek, pilismaróti lakosok vagyunk, akik szeretnénk megőrizni nemcsak Pilismarótot, hanem a Dunakanyar természeti és épített kincseit.

Szeretnénk, ha mindenki egészséges környezetben élhetne. A közösségért végzett tevékenységünket főállásunk mellett, szabad időnkben végezzük – mert a csatát nekünk kell megvívni, itt élő embereknek. Más nem teszi meg helyettünk.

Hajdu Gabriella GabiSokat tanultam az egészből; voltak mélypontok, „állóvíz” állapot és sok apró és nagy öröm is, egyik váltja a másikat, de ezek csak egyre erősebbé és kitartóbbá tesznek. Rövid idő alatt sok különböző gondolkodású és korosztályú embert hozott össze a bánya-ügy.
Szerintem a cél elérése érdekében érdemes minden tőlünk telhetőt megtenni. A beletörődés soha nem tesz jót sem a léleknek, sem az adott ügynek. Mindig van értelme harcolni, tudatos lépéseket tenni és kiállni a jó (köz) ügyekért! Ezt most éppen azzal a céllal tesszük, hogy a Dunakanyar maradjon sokáig természet közeli élhető hely, ahol az ember összhangban maradhat a környezetével.

341800322 1389255048598950 5747238256897459506 N1

Kata: Már nem ijedek meg a jogszabályok bogarászásától és megtanultam, hogy ha én nem állok ki az igazság mellet, sajnos ezt senki nem teszi meg helyettem. Úgy érzem, hogy az embereknek szükségük van jó példákra, hogy ők is el merjenek indulni ezen az úton.

MoniMónika: Mindig bosszantott az igazságtalanság, ezért nem tudtam tétlenül nézni, hogy anyagi érdekek miatt a Dunakanyar legszebb részén egy sóderbányát nyissanak.Példát szeretnék mutatni azzal hogy nem szabad megijedni az ismeretlentől, az önfejlesztés, a tanulás és az egymásért való kiállás legyen része az életünknek. A bánya egyetlen pozitívuma, hogy sok támogató, jó szándékú embert ismertem meg és egy olyan Dunakanyari összefogás valósult meg, ami eddig hiányzott ebből a régióból.

Gabor 1

Gábor: Nem egy ember ellen, nem a vállalkozó ellen és nem a falu vezetése ellen harcolunk, hanem azért, hogy a Dunakanyar „tiszta” maradhasson.

 

A DUNAKÉKE tagsága nevében köszönjük!

Gabi, Kata, Mónika, Gábor