Az ügy összetettsége ellenére igyekeztünk minél rövidebb és érthetőbb módon, időrendi sorrendben összegezni a történteteket.

1. ÁLTALUNK ÁTADOTT SZAKVÉLEMÉNY:

A településrendezési szerződés érvénytelen voltáról több szakvéleményt is nyilvánosságra hoztunk, de az elmúlt évek során a polgármester többször arra hivatkozott, hogy az önkormányzatot köti a településrendezési szerződés és azt nem lehet felbontani a GM-PRO Kft.-vel.

2023. március 28-án e-papíron megküldtük az önkormányzatnak a Baranyi-Tímár Ügyvédi Iroda szakjogászai által kiállított független szakvéleményt, ami kimondja, hogy a településrendezési szerződés több szempontból hibás, és nem is érvényes, mivel nem készült el a településrendezési tanulmányterv! Kis idővel később a polgármester letagadta, hogy megkapták volna a szakvéleményt, pedig hivatalos visszajelzés érkezett az átvételéről.

Erről itt olvashat bővebben: https://dunakeke.hu/2023/03/28/telepulesrendezesi-eljarasba-valo-kapcsolodas/

2. SZAKÜGYVÉDEKKEL, POLGÁRMESTERREL ÉS KÉPVISELŐKKEL VALÓ EGYEZTETÉS:

2023 szeptember 20-án, Hunyadi Balázs polgármester kérésére (a népszavazás után, de még annak elfogadása előtt) közös megbeszélést tartottunk, ahol az egyesületen kívül jelen volt a polgármester, több képviselő, valamint a Baranyi-Tímár Ügyvédi Iroda közigazgatási szakügyvédei is.

Erről a találkozásról részletesen itt olvashat: https://www.facebook.com/photo/?fbid=639718768291071&set=a.419063883689895

Akkor is, mint addig már oly sokszor, felajánlottuk az önkormányzatnak, hogy egy jövőbeli jogi eljárás esetén, segítséget tudunk nyújtani, mivel a Baranyi-Tímár Ügyvédi Iroda szakügyvédei teljességgel ismerik a bányával kapcsolatos településrendezési szerződést. Sőt, az egyesület vállalta a per költségeit is! Ekkor Hunyadi Balázs kérésére a szakvéleményt újra megküldtük, ezúttal a polgármesteri e-mail címre.

3. A PERRŐL VALÓ TUDOMÁSSZERZÉS:

2024. január 08-án egy újságcikkből értesültünk arról, hogy a GM-PRO Kft. pert indított Pilismarót Község Önkormányzata ellen. A hír bennünket is meglepett, ezért egyből az Önkormányzathoz fordultunk részletes információkért.

Kiderült, hogy 2023.12. 04-én Pilismarót önkormányzata értesítést kapott a Budapest Környéki Törvényszéktől, hogy a GM-PRO Kft. pert indított az önkormányzat ellen és a vállalkozó kéri a bíróságot, hogy kötelezze Pilismarót Önkormányzatát a Településrendezési Szerződésben vállalt kötelezettség betartására, vagyis minősítse át a kiszemelt területet bányaterületté. Az Önkormányzat nem reagált a bírósági levélre, és a polgármester a levél átvételéről sem egyesületünket, sem a képviselőket nem értesítette.Az Önkormányzatnak a törvény szerint 30 napon belül válaszolnia kellett volna a bíróság által megküldött keresetlevélre, ami nem történt meg időben.

2024. január 17-én tartott rendkívüli testületi ülésen szóban kaptunk információt, hogy a védirat éppen készül. Akkor tudtuk meg, hogy a polgármester dr. Szirtes Csongort ügyvédet bízta meg az üggyel.

Erről többet itt olvashat: https://www.facebook.com/photo/?fbid=699698165626464&set=a.419063883689895

4. BEJELENTKEZTÜNK A PERBE:

Mivel a felajánlásunk „süket fülekre” talált, valamint a polgármester nem közigazgatási szakjogászt bízott meg az önkormányzati döntés bírósági védelmére, így eldöntöttük, hogy bejelentkezünk a perbe, mint érdekelt fél.

Ez annyit jelent, hogy pilismaróti lakosok érdekeit képviselve, az önkormányzatot segítve a per részesei lehetünk. Ha egy ügyfél szeretne belépni egy perbe, akkor a bíróság értesíti mind a felperest, mind az alperest. A felperes, GM-PRO Kft. nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha az egyesület belépne a perbe. Az alperes, Pilismarót Község Önkormányzata pedig nem nyilatkozott semmit.

A bíróság elutasította a perbe lépésünk lehetőségét, ezért egyesületünk fellebbezett ez ügyben. A fellebbezés a Budapesti Ítélőtáblára került, ahol 2025. márciusában döntenek arról, hogy beléphet-e az egyesület a perbe.

Időközben tudomást szereztünk, hogy 2024. november 12-én tartották volna az első tárgyalást az önkormányzat ügyében, de a pert elhalasztották 2025. február 25-re!

AZ ÜGY PIKANTÉRIÁJA:

Az elmúlt években a polgármesteri nyilatkozatok mind arról szóltak, hogy a településrendezési szerződés érvényes, ami az önkormányzatot arra kötelezi, hogy a területet minősítse át bánya területté. Hiába szereztünk be több szakvéleményt, hiába küldtük el azokat az önkormányzatnak a válasz mindig a hallgatás, passzivitás, vagy az elutasítás volt. Hiába ajánlottuk fel többször is a segítségünket, soha nem fogadták el.

A 2023. szeptember 20-án e-mailben megküldött szakvéleményre, amit a polgármester kért tőlünk, a mai napig nem érkezett válasz, sőt, 2024. májusában a képviselő-testületi ülésen a polgármester kijelentette, hogy egyesületünkkel nem tud együttműködni.

DE! Az általunk indítványozott, támogatóink által finanszírozott ügyvédi szakvélemény, amit kérésére elküldtünk a polgármesternek, az minden előző egyeztetés nélkül, továbbításra került a polgármester által megbízott ügyvédnek, aki ebből az anyagból készül fel a bíróságon való védelemre.

KÉRDÉSEK

Milyen védiratot adott be az ügyvéd 2024. januárjában, ha csak októberben készült fel az általunk átadott szakvéleményből?

Miért nem fordult a polgármester egyből az egyesületünkhöz egy professzionális, közigazgatási ügyekkel foglalkozó szakjogászi segítségért, amit költségmentesen tudtunk volna nyújtani az önkormányzatnak, úgy, hogy ezek az ügyvédek a saját szakvéleményüket meg is tudták volna védeni a bíróságon?

UTÓSZÓ

Véleményünk szerint a polgármester és a képviselő-testület mindent megtesz annak érdekében, hogy elbagatellizálják az egyesület és sok civil lakos áldozatos munkáját, akik eddig aktívan részt vettek a bánya-ügy feltárásában, a lakosság folyamatos tájékoztatásában és a bánya megnyitásának megakadályozásában.

Pedig ez egy nagy küzdelem volt, ami 2020 óta húzódik és sajnos még nincs vége! Még mindig folynak a perek, a vállalkozónak jelenleg is érvényes környezetvédelmi engedélye van.

A népszavazás eredménye automatikusan nem védi meg Pilismarótot a bányától. Az is nehezíti a helyzetet, hogy az önkormányzat nem szakügyvédet alkalmaz a perben lévő védelemre, így a Budapest Környéki Törvényszék bármikor kimondhatja, hogy érvényes a településrendezési szerződés.

A bíróság döntései mindig kiszámíthatatlanok, és az eddigi tapasztalataink alapján, a képviselő-testületé is, hiszen az elmúlt években már több pálfordulás volt részükről.

Mindezek ellenére, mi nem hagyjuk magunkat! Egyesületünk továbbra is figyelemmel követi a bánya ügyet és megteszünk mindent annak érdekében, hogy ne lehessen kitermelés a Dunakanyar szívében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük